Illúziók

 
Minden ember,
minden apró mozzanat
életedbe úgy került, hogy
magad vontad oda.
Az pedig,
hogy most mit kezdesz velük,
rajtad áll.


Szóval, Richard, mi valamiféle mágnesek vagyunk, érted? Nem is mágnesek. Vasrudak, rézdróttal betekerve, és képesek vagyunk mágnesessé tenni magunkat, amikor csak akarjuk. Belső feszültségünket áramoltatni kezdjük a drótban, és azt vonzzuk, amit csak akarunk. A mágnes fütyül rá, mitől működik. A mágnes egyszerűen önmaga, és a természetéből adódóan bizonyos dolgokat vonz, másokra meg nincs hatása.
   Sültkrumpli-darabkát rágcsáltam, és töprengve ráncoltam a homlokom.
  - Valamit még nem mondtál. Én hogyan csinálom?
  - Nem csinálsz te semmit. Kozmikus törvény, emlékszel? A hasonszőrűek vonzzák egymást. Te csak legyél, aki vagy, csendes, egyenes, világosfejű.
A dolog önműködő: ha azt adjuk, amik vagyunk, ha minden percben megkérdjük magunktól, valóban azt akarjuk-e tenni, amit tenni készülünk, és csak akkor tesszük, ha a válaszunk igen, akkor automatikusan el fognak kerülni bennünket azok, akiknek nincs mit tanulniuk az olyanoktól, amilyenek mi vagyunk, és vonzani fogjuk azokat, akiknek van, és akiktől nekünk is van tanulnivalónk.
  - De ehhez roppant erős hit kell, és közben az ember nagyon magányossá válik.
  Furcsán nézett rám a hamburgere fölött.
  - A hit egy nagy humbug. Hit egy csepp sem kell. Amire szükség van, az a képzelet.
 
Richard Bach : Illúziók 
(részlet)