Könyvajánló - Susan Forward: Mérgező szülők
Egy szülő sem lehet tökéletes. Jómagam is elkövettem néhány szörnyű hibát a gyerekeimmel szemben, amivel komoly fájdalmat okoztam nekik (és magamnak is). Egyetlen szülő sem képes minden percben érzelmileg rendelkezésre állni. Teljesen normális dolog, hogy a szülő olykor rákiabál a gyerekeire. Időnként minden szülő túlzottan korlátozóvá válik. A legtöbb pedig elfenekeli a gyerekét, még ha ritkán is. Vajon ezektől a botlásoktól válnak kegyetlen vagy alkalmatlan szülőkké? Természetesen nem. A szülők is csak emberek, és nekik is megvan a maguk baja. A legtöbb gyerek pedig fel tudja dolgozni az alkalmankénti dühkitöréseket, ha mellette sok szeretetben és megértésben részesül. Azonban sok az olyan szülő, akinek negatív viselkedési formái állandóan és túlnyomórészt jelen vannak a gyerek életében. Ezek a szülők okozzák a sérülést.
Az ilyen szülők által okozott érzelmi károsodás méregként terjed szét a gyerek egész lényén, és ahogy a gyerek felnő, úgy fokozódik a fájdalom is.
Kik a mérgező szülők ?
Időnként nem könnyű megállapítani, hogy a szülők mérgezőek-e, vagy hogy azok voltak-e. Sok embernek okoz nehézséget a szüleivel való kapcsolata. Ez még önmagában nem jelenti azt, hogy a szülők érzelmileg destruktívak. Sokan bizonytalanok abban, hogy vajon rosszul bántak-e velük szüleik, vagy csak ők „túl érzékenyek”.
A következő kérdőívet azért állította össze Susan Forward, hogy segítsen eldönteni ezt a dilemmát.
Talán néhány kérdés szorongást és kínos érzést kelthet önben. Ez így van rendjén. Mindig nehéz bevallani magunknak az igazságot azzal kapcsolatban, hogy mennyi sérülést okoztak nekünk a szüleink. Ha fájdalmas is, teljes mértékben egészséges az érzelmi reakció.
Az egyszerűség kedvéért többes számban utalnak a kérdések a szülőkre, de a válaszok természetesen vonatkozhatnak csupán csak az egyikükre.
KÉRDŐÍV:
I. Gyermekkori kapcsolat a szülőkkel
1. Mondták-e neked a szüleid, hogy rossz vagy és hitvány? Szólítottak-e sértő neveken? Kritizáltak-e állandóan?
2. Okoztak-e neked a szüleid fizikai fájdalmat, hogy fegyelmezzenek? Vertek-e szíjjal, seprűnyéllel vagy más eszközökkel?
3. Alkoholizáltak-e, vagy éltek-e kábítószerrel? Érezted-e úgy, hogy összezavarodsz ettől? Érezted-e kínosan magad, megrémülve, sértve? Támadt-e szégyenérzeted?
4. Súlyosan depressziósak vagy megközelíthetetlenek voltak-e a szüleid érzelmi nehézségek vagy fizikai, illetve mentális betegség miatt?
5. Neked kellett gondoskodnod a szüleidről a problémáik miatt?
6. Tettek-e veled olyasmit a szüleid, amit titokban kellett tartanod? Zaklattak-e bármilyen módon szexuálisan?
7. Gyakran féltél a szüleidtől?
8. Féltél-e kifejezni a dühödet a szüleiddel szemben?
II. Felnőttkori élet
1. Rendszeresen bonyolódsz romboló vagy bántó jellegű kapcsolatokba?
2. Úgy gondolod, hogy ha valakihez túl közel kerülsz, akkor az illető megbánt és/vagy elhagy?
3. A legrosszabbra számítasz az emberektől? Az élettől általában?
4. Nehezen ismered ki önmagadat, érzelmeidet és szándékaidat?
5. Attól félsz, hogy ha az emberek megismerik az igazi énedet, akkor nem fognak szeretni?
6. Szorongsz, amikor sikert érsz el, és tartasz attól, hogy valaki azt gondolja, hogy csak lódítasz?
7. Szoktál-e nyilvánvaló ok nélkül haragot vagy szomorúságot érezni?
8. Maximalista vagy?
9. Nehezen tudod-e elengedni, és jól érezni magad?
10. Úgy tapasztalod, hogy a legjobb szándékaid ellenére is úgy viselkedsz, mint a szüleid?
III. Felnőttkori kapcsolat a szülőkkel
1. Úgy kezelnek a szüleid, mintha még mindig gyerek volnál?
2. Életed fontos döntéseiben szükséged van-e a szüleid helyeslésére?
3. Tapasztalsz-e heves érzelmi, vagy fizikai reakciókat, miután a szüleiddel találkoztál, vagy amikor tudod, hogy találkozni fogsz velük?
4. Félsz ellenkezni a szüleiddel?
5. Manipulálnak-e a szüleid fenyegetőzéssel, vagy bűntudatkeltéssel?
6. Manipulálnak-e pénzzel a szüleid?
7. Érzel-e felelősséget szüleid érzéseivel kapcsolatban? Amikor rosszkedvűek, úgy érzed, hogy te tehetsz róla? A te dolgod volna arról gondoskodni, hogy nekik jobb legyen?
8. Úgy érzed, hogy akármit csinálsz, az sosem elég jó a szüleidnek?
9. Hiszel abban, hogy egyszer talán jobbak lesznek majd a szüleid?
A kérdések csak egyharmadára is igennel felelünk?
Megszabadulás a mérgező szülők örökségétől
Ha ön mérgező szülők felnőtt gyereke, sok mindent tehet, hogy megszabaduljon bűntudattal és kétségekkel terhelt torz örökségüktől.
Azt szeretném, ha bizakodva kezdene hozzá. Nem csalfa várakozással, hogy a szülei majd valami csoda folytán megváltoznak, hanem reális reménnyel, hogy ön lesz képes lelkileg kiszabadulni óriási és romboló befolyásuk alól. Csak a bátorságát kell ehhez megtalálnia. Ott rejlik önben. Hozzásegítem, hogy tisztán felismerje és kezelni tudja ezt a befolyást, függetlenül attól, hogy jelenleg van-e konfliktusa a szüleivel, udvarias, de felszínes a kapcsolata velük, évek óta nem látta őket, vagy akár az egyikük vagy mindkettő meghalt már.
Akármennyire furcsának tűnik is, sokan vannak, akiket a szüleik még haláluk után is az uralmuk alatt tartanak. A szülők követelései, elvárásai és bűntudatkeltő manipulációi még sokáig élhetnek a haláluk után is.
"Nem én vagyok a felelős azért, amilyen vagyok?"
"A legtöbb könyv és szakember szerint a problémáimért csak magamat hibáztathatom és senki mást."
Ostobaság. A szülei felelősek azért, amit tettek. Természetesen a felnőttkori életéért ön felel.
Nem felelős azért, amit védtelen gyerekként önnel tettek!
Felelős azért, hogy most tegyen pozitv lépéseket, és kezdjen valamit ezek hatásával!
A szülők negatív erejének csökkentése lassú folyamat. Ám végül felszabadul belső ereje, éveken át rejtegetett énje, hogy az élete végre a sajátja lehessen.
Susan Forward: Mérgező szülők
MIÉRT KELL VISSZANÉZNI ?
Nagy erőt kíván, hogy napról napra többre emlékezzünk, és olyan emlékeinkkel nézzünk szembe, melyeket talán még senkinek nem mondtunk el.
Minden történet kimondható, leírható. Az elkövetőnek vagy gyerekkori önmagunknak címzett levelek megírása például a felépülés egyik jelentős mérföldköve.
Fájdalmas emlékeinkkel, szüleink gonoszságával, kegyetlenségével vagy közönyével nem vagyunk egyedül - százezrek élték át ugyanazt, amit mi elszigetelt kisgyerekként megtapasztaltunk. Az emberek nehezen látják be, mennyire befolyásolja életüket a szüleikhez fűződő kapcsolatuk.
Nagyon kevesen látják meg az összefüggést a problémáik és a szüleik között.
Általános érzelmi vakfoltról van szó.
Az emberek nehezen látják be, mennyire befolyásolja életüket a szüleikhez fűződő kapcsolatuk.
Szüleink mentális és emocionális magvakat ültetnek el bennünk – magvakat, amelyek velünk együtt fejlődnek és növekednek. Egyes családokban ezek a szeretet, a tisztelet és a függetlenség magvai. Sok más családban azonban a félelemé, a kényszeré és a bűntudaté.
Ahogy felnőtt, ezekből a magvakból láthatatlan gyomok fejlődtek ki, amelyek át meg átszövik az életét. Indáikkal tönkretették magánéletét, karrierjét vagy a családját. Önbizalmát és önbecsülését feltétlenül kikezdték.
Én segítek megtalálni és gyökerestül kitépni ezeket a gyomokat.
Susan Forward: Mérgező szülők
